Napelem ár és megtérülés: minden, amiről tudni kell a befektetés előtt

A napelem még mindig hódít. Korábban már kiveséztem a napelemrendszer árakat, most viszont újra szeretnék írni róluk. Egyébként itt olvashatjátok az előző írásomat a témában: http://barlo.hu/minden-amit-a-napelemrendszer-arrol-tudni-kell/

Azért is kanyarodok vissza egy újabb cikk erejéig a napelemekhez, mert szívemen viselem a bolygónk sorsát, és mert a napelem témakörben mindig van valami újdonság, amiről érdemes írni, aminek érdemes utána járni.

A mai témánk pedig a Napelem ár és megtérülés: minden, amiről tudni kell a befektetés előtt. Mert persze jó lenne, ha mindenki meg tudná engedni magának a napelemes rendszer telepítését, ha mindig lennének aktuális pályázatok. De nézzük is meg, milyen lehetőségeink vannak 2020-ban!

A korábbi cikkemből kimaradt egy fontos dolog, ugyanis a napelem árakról írtam, de azzal nem foglalkoztam, hogy mégis mennyi idő alatt térül meg a napelemes rendszerbe fektetett pénz.

A napelemes rendszer telepítése mögött több indok is állhat. Én főként azt szoktam mondani, hogy az emberek azért telepítenek napelemes rendszert, mert szeretnének ezzel is hozzájárulni a környezetünk biztonságához, ez egy remek módja annak, hogy ne használjunk nem megújuló energiaforrásokat. Ha mindenki átállna a nap, a szél és a víz energiájának használatára, akkor nem kellene kimerítenünk a földünk tartalékait, talán bezárhatna néhány atomerőmű is.

Viszont, pénzből él az ember, és természetesen a nemes célon és a zöld gondolkodáson túl van egy sokkal racionálisabb indoka is annak, hogy valaki napelemes rendszert szeretne kiépíteni: ez pedig a spórolás.

A napelem nem egy olcsó mulatság, de ahogyan a https://sporoljnapelemmel.hu/ oldal is írja, röviden és tömören a napelemek legnagyobb előnye az, hogy eltűnik a villanyszámla.

Egy jól megépített napelemes rendszernek ugyanis a környezetbarát működés mellett mégis csak ez a legnagyobb haszna, teljes egészében lenullázhatjuk az áramhasználatunk költségeit.

A https://sporoljnapelemmel.hu/ oldalon nagyon jól leírják azt is, hogy hogyan is jön ki 0-ra az energiafogyasztásunk 0-ra. Fontos ugyanis megemlíteni, hogy a napelemek – em túl meglepő módon – éjszaka nem termelnek áramot. Nappal viszont jóval több áramot termelnek, mint amennyit fel tudunk használni.

Ebben az esetben két lehetőségünk van: Vagy akkumulátorokban halmozzuk fel a nap által termelt, de el nem használt plusz energiát és erről működtetjük éjszaka is elektromos eszközeinket, vagy eladjuk ezt a feleslegees energiát a szolgáltatónak.

Nem kell ugyanis minden esetben akkumulátorokkal bajlódnunk. Arra is van lehetőség, hogy a napelemeinket a hálózatba kötve ezt a plusz mennyiséget “eladjuk” a szolgáltatónak. Ezért a szolgáltató fizet, így ha éjszaka nem a saját napelemeink áramát használjuk, ugyanúgy használhatjuk azt, amit a szolgáltató biztosít. Ezt természetesen ki kell fizetnünk, de mivel mi termeltünk nekik áramot, és fizettek érte, ez gyakorlatilag 0-ra fog kijönni az éves elszámolásunkban.

Így, még ha éjszaka nem is a saját magunk által termelt áramot is használjuk, akkor sem kell feltétlenül fizetnünk a villanyért.

A korábban villanyszámlára kifizetett összegek pedig “megmaradnak” nekünk, és áramfelhasználástól függően ugyan , de átlagosan 10 év alatt meg is térülhet a napelemünk ára. Aki nem hiszi ezt el, annak ajánlom, hogy olvassa e a példát a már linkelt sporoljnapelemmel.hu oldalon. Itt ugyanis számszerűsítve levezetik azt, hogy egy 5 kW-os rendszer átlag fogyasztással számolva 9,5 év alatt hozza vissza az árát.

Hosszú időnek tűnik ez a 9,5 év, de gondoljunk is bele, mióta fizetünk mi áramszámlát? És meddig fogjuk még fizetni? Így már nem is tűnik annyira vészes befektetésnek a napelem telepítés. Gondoljunk csak arra, hogy amíg habozunk és számolgatunk, addig is fizetjük a villanyszámlánkat, amit megspórolhatnánk a napelemes rendszerekkel.

Napelem ár és megtérülés: minden, amiről tudni kell a befektetés előtt
Napelem ár és megtérülés: minden, amiről tudni kell a befektetés előtt

A megtérülés képlete elég egyszerű, mennyibe kerül a villanyszámlánk egy évben? Mennyibe kerül a napelemes rendszer telepítése? Ha a telepítés árát elosztjuk az évente fizetendő villanyszámla árával, akkor meg is kapjuk, hogy hány évbe kerül, mire megtérül a befektetésünk.

De honnan tudjuk, hogy mennyibe kerülne a napelem a számunkra? Hiszen a telepítés költségei minden háztartás esetében eltérőek lehetnek. Erre sajnos nem tudok válaszolni, viszont van, aki tud!

A sporoljnapelemmel.hu oldalon van lehetőség arra, hogy árajánlatot kérjünk. Ehhez csak be kell írnunk néhány adatot és ők fel is keresnek minket az ajánlattal. Persze ez még nem jár semmilyen kötelezettséggel, de ha úgy döntünk, hogy belevágunk a napelem telepítésbe, segíteni is tudnak benne. Egy nagy szakmai múlttal rendelkező, profi cégről van szó, akikre nyugodtan rábízhatjuk az egész projekt kivitelezését.