Nem mertem ruhát venni ajándékba, de ez a webshop megmentett

Jelenleg 17 éve vagyunk együtt a párommal. Bár soknak tűnhet, még ennyi idő után is egy igazi lovagnak érzem magam. Mindig odafigyelek a fontos napokra az évben, de alkalom nélkül is gyakran egy szál rózsával állítok haza. Szeretem meglepni a feleségem, és látni a mosolyt az arcán, amit én csaltam oda. Ennyi év alatt nagyon sok ajándékot kapott már tőlem, az ékszerektől kezdve, virágcsokrokon és plüssökön át, egy autóig, mindent. Egy valamit nem mertem még soha venni az évek során: ruhát. Rettegek ettől. Nem vagyok egy divatszakértő, és soha nem is leszek az. Férfi vagyok, és ennek megfelelően értek az autókhoz, kertigépekhez, és műszaki cikkekhez. De a divathoz semmi érzékem. Pedig idén elhatároztam, hogy veszek egy gyönyörű ruhát a feleségemnek születésnapjára, amit felvehet majd közös baráti összejövetelekre, vagy munkába is. Talán mondanom sem kell, feladtam. Esküszöm megpróbáltam, olyannyira, hogy múlt hétvégén sörözés helyett plázázni voltunk Isti és Ricsi barátommal, de felesleges volt az erőfeszítés. Végigjártuk az összes boltot, de semmit nem mertünk megvenni. Rá kellett jönnöm, hogy nem ismerem a feleségem ízlését ruhák terén. Ugyanakkor, más területeken viszont nagyon is tudom, hogy mit szeret!

Így született meg a tökéletes születésnapi ajándék ötlete. Mesélem a sztorit, és remélem segítek vele férfitársaimnak!

Szóval épp leültünk Istivel és Ricsivel a pláza egyik kávézójában, és teljesen elkeseredtünk. Együtt gondolkoztunk, hogy minek örülne a feleségem ruha helyett, és kipattant a fejemből a tökéletes ötlet. Oké, a fejünkből. Igazából Isti mondta ki először, de már én is pont erre gondoltam. Szóval a lényeg: valamilyen wellness eszköz otthonra.

Megvolt a tökéletes ötlet, így hazamentünk, és elővettük egy régi jó ismerősünket, ahonnan nagyon sok mindent rendeltünk az elmúlt években. Ez az oldal az 50 százalék com volt, amit mindhárman nagyon szerettünk az elmúlt évek során. Biztosak voltunk benne, hogy itt megtaláljuk majd a legjobb választást a kedvesemnek.

50 százalék com

Elkezdtünk kutatni a termékek között, ami nagyon könnyen ment az átlátható kategória menü miatt. Konkrét ötletünk nem volt, csak azt tudtuk, hogy a kategória a wellness. Szerencsére volt is egy ilyen fül a menüben, így erre kattintva, gyorsan eljutottunk az oldalra, ami a kulcs lehet a tökéletes születésnaphoz.

Két oldalnyi otthoni wellness terméket böngésztünk át, és ezek alapján kettő olyan volt, amin megakadt a szemünk. Az egyik egy masszázsszék volt, a másik pedig egy vibrációs masszírozó párna. Árkategóriában a kettő elég távol áll egymástól, mégsem volt könnyű a döntés. A masszázsszék nagyon tetszett nekünk, és tudtuk, hogy a feleségemnek is tetszene. Sőt, titkon reméltük, hogy néha, amikor átjönnek a srácok, mi is használatba vehetnénk. Másrészről viszont az eredeti ötlethez, egy ruhához képest, a párna kevésbé volt elrugaszkodott ötlet. Így bármennyire is sajnáltuk, hogy nem lesz masszázsszékünk, vagyis a feleségemnek, a vibrációs párna mellett döntöttünk. Ez egyébként egy U alakú, nyakra helyezhető eszköz, ami USB-s töltés után masszírozza a nyakat és a vállat. Többféle program is választható az eszközön, hogy minden élethelyzetben használható legyen. Körbenéztünk még az interneten, de itt volt a legolcsóbb a termék, illetve nekünk sokat nyomott a latba az is, hogy nagyon sokszor rendeltünk már az 50 százalék com-ról, de sosem csalódtunk, vagyis csakis kellemesen. Így kosárba tettük a leendő ajándékot, bejelentkeztem a profilomba, és fizettem. A várható szállítás a webshop szerint 5-10 munkanap, ami pont jó, mert két hét múlva lesz a párom születésnapja.

A vásárlás befejeztével, a srácokkal elkezdtük még egy kicsit böngészni az 50 százalék com-ot. Ez egyébként veszélyes, mert a tapasztalat azt mutatja, hogyha mi elkezdünk nézelődni a webshopban, abból pénzköltés lesz. Kiváltképp, ha a pasis cuccok között leskelődünk. Esetünkben ez most az autófelszerelés kategória volt. Istinek már régóta volt egy fedélzeti kamerája, és én is sokat gondoltam már rá, hogy veszek egyet. Úgy voltam vele, hogyha már így belejöttünk a vásárlásba, akkor itt a tökéletes alkalom. Úgyis régen vásároltam már utoljára az 50 százalék com-ról, szóval ideje behozni a lemaradást. Több kamera is elérhető volt a webshop kínálatában, de nekem egyből a legdrágábbon akadt meg a szemem. Ez egy két kamerás eszköz volt, mozgásérzékelővel, 170 fokos látószöggel, és HD minőségű képpel. LCD kijelző is volt rajta, ami nekem nagyon fontos szempont volt, ráadásul ebben volt wi-fi funkció is, ami már a luxuskategória. Megnéztem a csomag tartalmát is, ami szerint a termékhez adnak egy MicroSD-t is, amit így nem nekem kell külön megvennem. Isti elmondta, hogy ő máshonnan rendelt kamerát, és az messze nem ilyen profi, pedig ennyibe került, sőt… Egy újabb érv az 50 százalék com mellett.

Nem maradt bennem kétség, akartam ezt a kamerát. Talán kicsit furcsa lehet, hogy a napot azzal kezdtük, hogy a feleségem lepjük meg, és magamra többször annyit költöttem, de úgy éreztem, ezt megérdemlem az erőfeszítésért. Megnéztem a várható szállítási időt, és elolvastam mennyi garancia jár a termékre, ami 12 hónap volt. Mivel minden információról tájékozódni tudtam az oldalon, készen álltam rá, hogy véglegesítsem a vásárlást. Kosárba tettem a kamerát, és fizettem. Ez egyébként egy nagyon egyszerű és gyors folyamat, sőt, ami még fontosabb, biztonságos. Bár én regisztrált felhasználó vagyok az 50 százalék com oldalon, meglévő fiók nélkül is nagyon gyors a vásárlási és fizetési folyamat. A hírlevélre azonban érdemes feliratkozni, mert ez 5% kedvezménnyel jár. Szóval végeztem a fizetéssel is, és már csak várnom kellett.

Néhány munkanap elteltével a feleségem ajándékát, és az enyémet is meghozta a futár. A kamerát használatba vettem, a párnát pedig holnap kapja meg a párom.

Bár még alig pár nap telt el, Isti is és Ricsi is rendeltek már cuccokat az 50 százalék com-ról, nem is keveset. Mondtam, hogy imádjuk az oldalt. Bár férfiakra nem jellemző az ilyen szintű vásárlási láz, a folyamatosan újuló termékkínálat miatt késztetést érzel rá, hogy folyamatosan figyeld a webshopot, aztán meg úgy érzed, muszáj vásárolnod. Olyan ez a webáruház, mint egy függőség, de a jó értelemben. Olcsón vehetsz nagyon jó minőségű dolgokat, ráadásul olyanokat, amiket máshol talán nem is találsz, főleg nem ilyen gyorsan, és nem ilyen biztonságos körülmények között.

Melegen ajánlom minden férfitársam figyelmébe az oldalt, mert nekem nem egyszer mentette már meg az életem, és tette boldoggá a családomat, legyen szó a feleségemről, a szüleimről, az apósomékról, vagy akár rólam. Mindenkinek található itt valami, ami a tökéletes ajándék definíciója, ahogy az én esetemben is volt az elmúlt hetekben. A feleségemnek a párna, nekem pedig a kamera. Bár nekem nincs születésnapom, ezzel a webshoppal mindig olyan, mintha az lenne.