Láttál már verejtékező modellt?

Helyszínt értékesítő rendezvényesként munkája során rengeteg programon vesz részt az ember és mindegyik valami nyomot is hagy.

Így volt ez egy nagyszabású Fashion show kapcsán is.

Mivel egy műemléki épületet kell értékesítenem, így nagyon sok mindenben meg van kötve a kezem, hiszen nem lehet csak úgy farigcsálni, szögelni és ragasztgatni, mint a modern rendezvényhelyszíneken. Ráadásul 135 éves, így azért technika terén sincs annyira a topon.

De egy jó rendezvényes azért sikeres, mert mindenre van megoldása.

Egy helyszínbejárás alkalmával történt, hogy a partnerrel éppen lejártuk a területet, amikor a Backstage és a kifutó területén feltűnt neki, hogy egyik helység sincs klimatizálva. Miután majd elájult, pánikolva kérdezte tőlem, hogy láttam-e már verejtékező modellt.

Erre visszakérdeztem: Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással!

Kissé összezavarodott, így elmagyaráztam neki.

Klímára lesz szükség. És szerencsére én tudok is szolgálni egy remek céggel. Az egyik legfontosabb dolog, az időtényező, hiszen nem mindegy mikor vesszük fel velük a kapcsolatot. Tavaszi és nyári időszakban eszméletlenül megnő a kereslet. Ez pipa, nem futottunk ki az időből.

Jöhetnek a kérdések, amik válaszaira szükségük lesz ahhoz, hogy tervezni tudjanak:

Mekkora teret szeretnénk hűteni? Most fűtésre nem lesz szükség, pedig olyan készülékeik is vannak.

Csak egy légtérről van szó vagy többről?

Egy klíma elegendő vagy emelni kell a darabszámot?

Mekkora a költségkeretünk a klímák beszerzésére?

És a kényes dolog: a beszerelésre milyen megoldás van – de erre még visszatérek.

Rengeteg féle klíma létezik, de alapjában hasonlítanak, hiszen mindegyik kémiai és fizikai hatások segítségével éri el a kívánt hőfokot, amit a légtérbe fújnak.

A klímának 4 fő része van, ami a kompresszor, a párologtató, a kondenzátor, valamint a fojtás. De mi, hozzá nem értők ebből igazából csak kettőt észlelünk: a kültéri- és beltéri egységeket. Minden felsoroltat a burkolat fed, így esztétikus látványt nyújt a szerkezet.

Típusa szerint 2 csoportja oszthatjuk a klímákat attól függően, hogy hány darab beltéri készülék kötődik egy kültérihez. Tehát beszélhetünk mono klímáról vagy multi klímáról.

Kivitel szerint pedig 4 csoportra osztható a klímák családja:

-oldalfali klíma

-parapet

-légcsatornázható

-mennyezeti

-padlóra állítható, mobil klíma

Nekünk az utolsó adja majd a megoldást, mivel műemléki épületnél lehetetlen, hogy falakat bontsunk, vagy kültéri egységet szereljünk homlokzatra. De ezt pontosan tudják a Klímaglobálnál.

Költségét tekintve több tényezőt kell figyelembe vennünk, ha kalkulálni szeretnénk. Egyik legfontosabb szempont az ajtók és ablakok záródása, hiszen egy huzatos termet hiába fűtünk vagy hűtünk, az csak egy szélmalomharc, egy költséges szélmalomharc.  De másrészről ezen cég által forgalmazott klímák márkás, megbízható, energiatakarékos kivitelek, így ezzel nyerünk. Olcsóbb berendezéseket állandóan szervízelni kellene és aggódni, hogy fog üzemelni vagy sem. Mint a divatban, a klímák terén is vannak kiemelkedő nevek, amik megbízhatóságát már a márkája maga adja, de a teljesítménye, hatékonysága és kivitele is csak alátámasztja.

És ahogy mondtam, Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással! – a kiszállításban is segítségünkre lesznek, hiszen az egész országban vállalnak megrendeléseket. Két megyében pedig a beszerelést is elintézik. De a többi megye lakosának sem kell aggódni, hiszen nekik is találnak megfelelő szakembert a klíma szerelésére. 

A kapcsolatfelvétel pedig pofonegyszerű: oldalukon megtalálható egy erre létrehozott külön felület, ahol pár alapinfóra és elérhetőségre van szükség.

A megbeszélés és később a Fashion show is sikeresen lezajlott. Most sem látott senki egy modellen sem verejtéket hála a Klímaglobálnak.