Végre egy hasznos trend is szárnyra kapott a bölcsődében!

A kisfiunk júniusban lett két éves, és mivel már minden tényező azt indokolta, hogy visszatérjek a munkába, úgy döntöttünk, hogy bölcsődébe visszük. Szerencsére Szentendrén vannak remek bölcsődék, hozzánk közel is van egy nagyon barátságos hely, ahová a barátnőim is viszik a gyerekeiket, és ők is meg vannak vele elégedve.

Szeptembertől tehát mi is elvittük már a kis porontyot, és szerencsére eddig úgy tűnik élvezi is nagyon. Barátságos, nyitott gyerek, könnyen beilleszkedett. A bölcsődében viszont a gyerekek cserélgetik a játékaikat, ami persze egyrészről jó, mert így mindegyik tud többféle dologgal játszani. Másrészről viszont, az nem annyira jó, hogy olyan dolgokat is cserélgetnek, mint például a rágókájuk, mert ez kicsit sem higiénikus.

Mi is vettünk a gyereknek egy zsiráfos rágókát egy bababoltban, amit ott nagyon dicsértek, és pár bölcsis társának is olyan volt, én viszont nem voltam vele megelégedve. A gyerek nem is szerette igazán, plusz nagyon nehéz volt a tisztán tartása, amiatt hogy üreges kialakítású. Próbáltam másik fajtát keresni, de ilyen szempontból nem túlzottan felszereltek a szentendrei bababoltok.

Az egyik anyuka a bölcsiben talált egy jó megoldást!

A fiunk legjobb barátja a bölcsődében egyik nap egy kék kis majmot hozott magával, és kiderült, hogy az a rágókája. Persze ez az újdonság Ábris figyelmét is azonnal felkeltette, így megérdeklődtem a barátja anyukájánál, mit kell tudni erről a rágókáról. Az Imagine baby – fogzást segítő rágómaki egy BPA mentes anyagból készült, ergonomikus kialakítású rágóka, ami kiváltképp hatékony megoldást jelent a fogzás okozta problémákra.

Az ő kisfia pár napja kapta meg, de azóta szinte el se engedi, úgy döntöttem nekünk is muszáj lesz beszereznünk egy ilyet!

Imagine baby - fogzást segítő rágómaki

De mit szeretnek benne ennyire?

A gyerek szempontjából nyilván az megnyerő, hogy ilyen nagy és színes tárgyról beszélünk, ami ráadásul egy állatot ábrázol. Anyagát tekintve pedig, kellemes érzés a fájó ínynek, ha a maki érdes kis feje masszírozza. Továbbá, hűtőbe is lehet tenni, és a hideg rágóka még hatékonyabb a fájdalom csillapításában.

A szülő szempontjából pedig nyilván a praktikusság és a hatékonyság a legfőbb szempontok. A maki mindkét szempontból megfelelő. Mivel ilyen feltűnő kinézete van, tutira nem hagyod el útközben, vagy ha ki is dobja a gyerek a babakocsiból, meghallod és megtalálod, emellett egyedi színekben kapható, így össze sem téveszthető máséval. Továbbá, esélytelen, hogy megsértse vele a kis ínyét.

Az sem utolsó szempont amúgy, hogy nem néz ki ormótlanul, hanem egészen esztétikus, rágókához képest.

Beszéljünk a tisztításról és az egészségről

Tömör szerkezetének köszönhetően elegendő kívülről tisztítani, nem kell a belsejével bajlódni, mint mondjuk egy üregesnél. Ezen felül mosógépben is tisztítható, ami szerintem hatalmas könnyebbséget jelent. Persze a sterilizálás, a forró vizes és fertőtlenítős megoldásokat sem szabad elfelejteni, és ha útra kelünk azért egy tisztítókendő is mindig jó ha van nálunk, de ez amúgy is a kisgyermekes anyák alapkellékei közé tartozik.

Arra is fontos odafigyelni, hogy olyan rágókát válasszunk, ami nincs tele káros anyaggal és nem okoz kárt a gyerek szervezetében. Számomra ezért is szimpatikus a rágómaki, mert FDA és CE tanúsítvánnyal is rendelkezik.

És honnan tudok ilyet szerezni?

Na nekem is ez volt az egyik legelső kérdésem. Nem értettem, hogy nem láttam még boltokban. Aztán világossá vált, mivel ez leginkább online rendelhető. Én mindig kicsit szkeptikus vagyok az online rendeléssel, de így jó volt, hogy előtte már láttam élőben is a terméket.

Egyébként az oldal nagyon érthető, széles választékban találhatóak meg a különböző termékek és mindegyiknél érthetően fel van tüntetve az összes jellemző, fontos információ. Nekem az is nagyon pozitív az oldallal kapcsolatban, hogy minden terméknél elolvashatóak a vélemények, így még megbízhatóbb.

Az anyuka mondta, hogy amikor a testvére rendelt, neki tévedésből nem azt a színt küldték, amit szeretett volna, de írt nekik és azonnal reagáltak, azon voltak, hogy minél hamarabb kijavítsák a hibát és elégedett legyen a vásárlójuk. Ez ugyancsak bátorított engem a rendelésre.

A szállítás is rendkívül gyors, én hétfőn rendeltem meg a rágókát és szerdán már hozta is a futár. Egyébként szállítási opcióból is több áll rendelkezésünkre, így nem kell azon aggódni, hogy jut el hozzád a termék, sőt még nyomon is tudtam követni a csomagot.

Miért hatékonyabb mint más rágókák?

Az, hogy hűthető, már önmagában nagy előny, ezen felül az is tök jó, amilyen a kialakítása. A maki fején vannak ilyen kis dudorok, ami a gyerek ínyének kellemes, és oda lehet kenni fájdalomcsillapító gélt is, mert így az a fájdalom helyén hat közvetlenül. A fogzás okozta kellemetlenségek tehát minimálisra csökkenthetőek így. A kialakításának köszönhetően pedig még a gyerek motorikus képességeit is fejleszti.

Blog, a profizmus bizonyítéka

Önmagában azért is megéri ellátogatni az oldalukra, hogy tájékozódjunk. A weblapjukon keresztül található ugyanis egy blog, ahová hasznos információkat közölnek azzal kapcsolatban, mik a fogzási időszak jellemzői, vagy például, hogy hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb rágómakit és hogyan tartsuk tisztán azt. Még tippeket is adnak a fogzás okozta fájdalmak enyhítésére, és az egészséges fájdalomcsillapításról is olvashatunk. Nekem nagyon szimpatikus ez a sokoldalúság, ahogy az is, hogy az ötlet kitalálói maguk is átérzik a problémát, és ők is próbáltak már sok mindent, hiszen ők is szülők, ezáltal hitelesek is.

Felismerhetőség és sokszínűség

Az Imagine Baby arculatának fontos eleme a maki, van többféle rágómakijuk, illetve például ilyen karperec vagy makis tálka is az oldalukon, és ez nagyon jó fogás a gyerekeknél. Az én kisfiam is szívesen használ olyan dolgokat, amiken a szeretett makija köszön vissza rá, így már egy tálkát is beszereztünk.

A bőlcsiben is kész trenddé váltak egyébként a makis cuccok, szinte minden gyereknek van ilyen-olyan rágómakija, valakinek többféle is. Valamint a makilánc is egyre népszerűbb, még a kisfiúk körében is, bár számukra a tálak szoktak érdekesebbek lenni., mint például a snack tál vagy akár a kiskanál.

Az oldalon egyébként meseszép puzzle-ok és memóriajátékok is találhatók a kicsiknek, aminek elképesztően szép a grafikája, így már ki is találtam az egyik karácsonyi ajándékot a saját fiam és a sógorom kislányának is.

Folyton nő a népszerűség, és ez nem véletlen

Nagyon örülök neki, hogy az említett anyuka behozta ezt az Imagine baby – fogzást segítő rágómaki trendet az bölcsibe, mert tényleg egy fantasztikus dologról beszélünk ami több problémára is megoldást kínál. Összehasonlítva a többi elérhető termékkel, tényleg ez a legjobb a piacon, és a többi makis termék is nagyon divatos a gyerekek közt, hiszen mindenki nagyon megszerette ezt az aranyos és hasznos kis állatot.